Töltött-rántott kelkáposzta

Ismét a férjemtől származik a recept, náluk készült hasonló étel - tofu helyett tojásrántottával. Nálunk is kerül még ilyen az asztalra - igaz, vegánosítva, mert különleges és finom! :)

hozzávalók:
30 dkg (natúr) tofu
egy marék zöldborsó vagy zöldbab
1 nagy fej vöröshagyma
olaj
1 fej kelkáposzta
2 ek zabpehelyliszt + a panírhoz
liszt a panírhoz
zsemlemorzsa a panírhoz
fogpiszkáló

elkészítés:
A kelkáposzta nagyobb, külső leveleit leszedjük, megmossuk, majd gőz fölött megfonnyasztjuk - nem szabad teljesen megpuhulniuk, mert akkor szétmállnak töltés közben. (Sajnos a belső levelek nem elég nagyok ahhoz, hogy megtölthessük őket, azt használjuk fel főzeléknek vagy leveshez.)

A töltelék elkészítése a következő: a hagymát apóra vágjuk, majd vízen és olajon megpároljuk. 
A tofut szétmorzsoljuk, ízlés szerint sózzuk, és a borsóval/babbal együtt rádobjuk a hagymára. 2 ek zabpehelylisztet is adunk hozzá, hogy nehogy szétessen. Szükség szerint sózzuk. Addig hagyjuk a tűzön, amíg az egész összeáll. Ezután félretesszük, hogy lehűljön. (Közben elkészíthetjük hozzá a köretet - pl. krumplipürét.)

A kézmeleg töltelékkel megtöltjük a káposztákat ugyanúgy, ahogy a töltött káposztát is készítjük - a széleit behajtjuk, feltekerjük. És hogy ne nyíljanak szét, jól jöhet a tűzködés fogpiszkálóval, de ha valaki már gyakorlott, biztosan megoldja enélkül is.

Végül a rántás marad hátra: a káposztákat lisztbe, majd tojás helyett zabpehelyliszt és kevés víz keverékébe mártjuk, végül morzsába hempergetjük.

Tepsiben is kisüthető - kevesebb olajban -, de ahogy a képen is látható, ez most hagyományos módon, bő olajban sült. :$

Annyit még róla, hogy talán borsóval az igazibár nekem zöld hüvelyű zöldbabbal is nagyon ízlett.
Ja, és tálaláskor ne felejtsük a fogpiszkálót. ;) 
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések